Szőlőmag

Európában a szőlő (beleértve magát a gyümölcsöt, a szőlőleveleket, a szőlő levét, héját és magját) évezredek óta kedvelt és sokrétűen alkalmazott gyümölcsféleség, amelyet nem csupán élvezeti cikként, de gyógyító csemegeként is ismerhetünk. A szőlő magjából készült kivonat rendkívül magas növényi antioxidáns (flavonoid) tartalommal bír, így természetes módon segít a káros szabadgyökök elleni védekezésben. Egészségügyi előnyei igen széles spektrumot ölelnek fel.
Egészségünkre gyakorolt előnyös hatását a világon először világhírű tudósunk, a Nobel-díjas Dr. Szentgyörgyi Albert írta le 1936-ban. Ő mondta ki azt is, hogy vélhetően a szőlőmag tartalmazza a legtöbb természetes antioxidánst.
A szőlőmag-kivonat folyékony kiszerelésben, illetve tabletta vagy kapszula formában étrend-kiegészítőként kapható, de természetesen a szőlőben lévő magokból is hozzájuthatunk értékes hatóanyagaihoz, ehhez azonban meg kell rágnunk a magokat. A szőlőmagból készült étrend-kiegészítők általában 50-100 mg kivonatot tartalmaznak.
Hogyan készül?
A szőlőmag-kivonat a vörösborszőlőből nyerhető ki.
A kivonatot a szőlő jellegzetesen keserű magjának eltávolításával, szárításával és porlasztásával állítják elő. Ehhez először a szőlő héját és húsát lefejtik a magról (kézzel vagy szűrő segítségével), megmossák, majd a kinyert magokat kb. 24 órán át szárítják, egyes eljárások esetén főzik. Korábban a magokból származó olajat kézi őrléssel nyerték ki, ma már gépiesített megoldások állnak rendelkezésre ehhez a folyamathoz.
Egy másik típusú eljárás során a megtört magokat alkoholba áztatják, amely megköti a szőlőmagban található olajat, majd az alkoholt lepárolják. Ez a módszer kétségkívül egyszerűbb és költséghatékonyabb, azonban a végeredményként kinyert szőlőmag olaj kevésbé zamatos.
A szőlőmag őrleményének érdekessége, hogy rendkívüli beltartalmi értékei kinyeréséhez az szükséges, hogy a lehető legkisebbre zúzzák össze az apró magvakat. Ehhez speciális eljárást, a légsugár őrlési technikát alkalmazzák, amelyet korábban csak a fémiparban használtak. Az eljárásnak köszönhetően létrejött mikroőrlemény igen finom szemcséket eredményez: kb. 10 mikron, de bizonyos esetekben 2-3 mikron finomságú por jön létre, amely a dohányfüst szilárd részecskéivel összevethető szemcseméretet jelent. Az így keletkező nagy felületű részecskék garantálják, hogy a szőlőmagban található polifenolok közel 100%-os arányban felszívódnak a szervezetben.
Mi mindent tartalmaz a szőlőmag?
A szőlőmag legnagyobb hányadát a rostok teszik ki (40%), ezt követik a fehérjék (11%) és az olaj (16%), illetve a tanninok (7%). A mikroőrleményben, így a belőle készülő kivonatokban is sokkal koncentráltabban találhatók meg az antioxidáns vegyületek. Közel 2000 féle antioxidánst, polifenolt tartalmaz. Emellett megtalálható még benne a rutin, kaempferol, kvercetin, rezveratrol, katechin, epicatechin, antocianidok, illetve a P1, P2, B1, B2 és B3-vitaminok.
Fő hatóanyagai továbbá a proantocianidinek (PAC), amelyeket daganatellenes, gyulladásgátló és értágító anyagokként tartanak számon. Ezen belül az oligomer proantocianidinek (OPC) hatása kiemelkedő, mely percek alatt felszívódik a vérben a száj és gyomor nyálkahártyáján keresztül.
A szőlőmag pozitív hatásai
Nem meglepő, hogy a rendkívüli beltartalmi értékei számos területen jótékony hatást gyakorolnak az emberi szervezetre. Ezek közé tartozik például a magas koleszterinszint, az atheroszklerózis, a makuladegeneráció, a rossz vérkeringés és idegkárosodás kezelése.
Az oligomer proantocianid tartalma például a következő kedvező élettani hatásokkal hozható összefüggésbe:
- Képes áthaladni a vér-agy gáton, így segíthet megvédeni az agyat és idegrendszert a károsodástól.
- Javítja az erek állapotát, csökkentve ezzel a szívbetegségek és szélütés kockázatát.
- Erősíti a hajszálereket, fokozza a véráramlást.
- Megerősíti a kollagén mátrixot a kötőszövetekben, így hozzájárul a bőr rugalmasságának megőrzéséhez.
- Gátolja a hisztamin termelődését, így jótékonyan hat allergiás panaszok esetén.
- Támogatja az egészséges látás megőrzését, szerepet játszik a szaruhártya élettani funkcióiban.
További kiemelkedő területek:
- Vérnyomáscsökkentő hatás: számos tanulmány vizsgálta a szőlőmag-kivonat magas vérnyomásra gyakorolt hatását. Összesen 16 vizsgálat meta-analízisében 810 magas vérnyomással élő vagy fokozott hipertónia rizikóval diagnosztizált betegnél figyelték meg, hogyan hat állapotukra a kivonat fogyasztása. Azt találták, hogy napi 100 és 2000 mg közötti szőlőmag-kivonat fogyasztásával jelentősen csökkent a szisztolés vérnyomást és a diasztolés vérnyomás. A vizsgálatokban azok mutatták a legnagyobb javulást, akik 50 év alattiak, túlsúlyosak voltak vagy metabolikus rendellenességeket mutattak.
A legígéretesebb eredmények a napi 100-800 mg-os adagok 8-16 héten át történő adagolásából származnak, nem pedig egyetlen 800 mg-os vagy annál nagyobb dózisnak.
- Támogatja az agyműködést: a flavonoidok késleltetik vagy csökkentik az idegrendszeri betegségek, például az Alzheimer-kór kialakulását antioxidáns és gyulladásgátló tulajdonságaik által. 111 egészséges, idősebb felnőtt körében végzett 12 hetes vizsgálat szerint 150 mg kivonat napi szedése mellett javult a figyelem, a nyelvi kifejezőkészség, valamint a memória.
Belsőleges alkalmazása ajánlott fizikai munkát végzőknek, sportolóknak, hiszen elősegíti az erős és egészséges érrendszer kiépítését, az ízületek védelmét, továbbá serkenti az anabolizmust. Előnyös emellett a városokban élőknek, a napi 8 órás irodai munkát végzőknek a stressz ellensúlyozására, a stressztűrő képesség fokozására a káros szabadgyökök lekötésén keresztül. A szőlőmag őrlemény fogyasztható krónikus ízületi bántalmak esetén, mivel gyulladásgátló hatású, továbbá változókorban lévő nők számára is előnyös.
Hatását a szépségipar is felfedezte: külsőleg kiválóan alkalmas bőrápolásra. Feszesítő és ránctalanító hatása miatt igen kedvelt alapanyag.
A VitaMed Szőlőmag étrend-kiegészítő kapszula a szőlőmag kivonatát tartalmazza, magas hatóanyagtartalommal, prémium minőségben.
Add le itt megrendelésedet!
Szőlőmag kivonat étrend-kiegészítő kapszula 60X – Akciós
1 139 Ft
Elfogyott
Szőlőmag kivonat (95% proantocianidin) felhasználásával készült étrend-kiegészítő zselatin kapszulában.
60 db nettó tömeg: 22,7 g
Összetevők:
Szőlőmag kivonat (95% proantocianidin) por 10:1, zselatin (kapszula), mikrokristályos cellulóz, magnézium-sztearát
Termékünk OGYÉI száma: 20703/2018
Elfogyott
Érdekelhetnek még…
Forrás
Mokhtar Ibrahim Yousef, Dina K.A.M. Khalil, Heba M. Abdou (2018): Neuro- and nephroprotective effect of grape seed proanthocyanidin extract against carboplatin and thalidomide through modulation of inflammation, tumor suppressor protein p53, neurotransmitters, oxidative stress and histology, Toxicology Reports, Volume 5, 2018, Pages 568-578,
ISSN 2214-7500, DOI: https://doi.org/10.1016/j.toxrep.2018.04.006
Michał Bijak, Joanna Kolodziejczyk-Czepas, Michal Blazej Ponczek, Joanna Saluk, Paweł Nowak (2012): Protective effects of grape seed extract against oxidative and nitrative damage of plasma proteins, International Journal of Biological Macromolecules, Volume 51, Issue 3, 2012, Pages 183-187, ISSN 0141-8130, DOI: https://doi.org/10.1016/j.ijbiomac.2012.05.009
Atsushi Sano (2017): Safety assessment of 4-week oral intake of proanthocyanidin-rich grape seed extract in healthy subjects, Food and Chemical Toxicology, Volume 108, Part B, 2017, Pages 519-523, ISSN 0278-6915, DOI: https://doi.org/10.1016/j.fct.2016.11.021
Michelangelo Iannone, Rosario Mare, Donatella Paolino, Agnese Gagliardi, Francesca Froiio, Donato Cosco, Massimo Fresta (2017): Characterization and in vitro anticancer properties of chitosan-microencapsulated flavan-3-ols-rich grape seed extracts, International Journal of Biological Macromolecules, Volume 104, Part A, 2017, Pages 1039-1045, ISSN 0141-8130,
DOI: https://doi.org/10.1016/j.ijbiomac.2017.07.022
https://doi.org/10.1016/j.ijbiomac.2017.07.022
Anamarija I. Mandic, Sonja M. Đilas, Gordana S. Ćetković, Jasna M. Čanadanović-Brunet & Vesna T. Tumbas (2008) Polyphenolic Composition and Antioxidant Activities of Grape Seed Extract, International Journal of Food Properties, 11:4, 713-726, https://doi.org/10.1080/10942910701584260
Mádi Milán, Szőlőmag keverőmalmi őrlése, Szakdolgozat, 2013, Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar, Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet http://phd.lib.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_14876_section_7291.pdf
https://www.healthline.com/nutrition/grape-seed-extract-benefits
Figyelmeztetés: Ez a termék étrend-kiegészítő, gyógyító hatással nem rendelkezik. Ne használja a készítményeket terhesség és szoptatás ideje alatt. Használat előtt kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Hosszú ideig tartó használatra nem javallott. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl! Gyermekektől elzárva tartandó! A leírás kizárólag tájékoztatási célra szolgál, nem alkalmas betegségek diagnosztizálására, gyógyítására, megelőzésére és nem helyettesíti az orvosi szolgáltatásokat! A leírásban szereplő megállapítások nem vonatkoztathatóak a honlapon található termékekre. A cikkek által bemutatott hatások bekövetkezése nem garantált, illetve egyénenként eltérő lehet.