Ganoderma2020-07-10T09:24:36+00:00

Ganoderma

Ganoderma

A Ganoderma lucidum, vagyis a pecsétviaszgomba (egyéb ismert nevén lakkostapló, Kínában lingzhi, Japánban reishi vagy mannentake) az ázsiai népek körében több mint 4000 éve sikeresen alkalmazott gombafaj az orvoslás területén. Kínában a gyógynövények királyaként emlegetik.

A Ganoderma érdekessége, hogy étkezési célra nem igazán alkalmas, ugyanakkor a belőle nyert kivonatnak számos területen bizonyított pozitív hatása van. A Távol-Keleten elsősorban erősítőszerként vált ismertté, emellett az egyik legjelentősebb tulajdonságának a daganatellenes hatását tekinthetjük.

A pecsétviaszgombából készült gyógytermékek tárháza mára igen széleskörűvé vált. Megtalálható por, kivonat és tea formájában is. Magyarországon több típusú Ganoderma készítmény került forgalomba, tehát étrend-kiegészítőként könnyen elérhető bárki számára.

Megjelenése, életmódja

A pecsétviaszgomba falakó szaprofita, azaz parazita életmódot folytat, amely azt jelenti, hogy sérült fákon telepszik meg. Kedvelt élőhelye elsősorban a lombos fák törzse, ezek közül leggyakrabban a tölgy és egyes tűlevelű fák (pl. erdei fenyő, lucfenyő) környezetében lelhető fel.

A pecsétviaszgomba megjelenésében kissé eltér a többi gombától. Nagyméretű, kemény termőtestű gombafaj, melynek jellegzetes, félkör vagy vese alakú kalapját fényes, barnásvörös viaszréteg fedi. A gomba kalapjának szélén világos (fehértől sárgáig terjedő árnyalatú) csík húzódik végig, ez is a pecsétviaszgomba egyedi jellemzője. Magassága 5-től 20 cm-ig terjedhet, a gomba kalapja kb. 1-3 cm vastagságú.

A Ganoderma lucidum gomba húsa igen kemény, parafára emlékeztető textúrájú. Jellegzetes szaga és keserű íze miatt ételként nem fogyasztják.

Élőhelyét illetően ma még megoszlanak a vélemények (az egyelőre bizonytalan rendszertani besorolása miatt), ugyanakkor a megfigyelések azt mutatják, hogy világszerte fellelhető gombafaj. Európában a mediterrán és mérsékelt éghajlati övben fedezhető fel. Németországban például az összes tájegységben megtalálható, de hazánkban is találkozhatunk vele a tölgyesekben. Tény viszont az is, hogy igen ritkán találkozhatunk vele vadon termő formában.,

Története

A pecsétviaszgombáról már az ókorban is készítettek feljegyzéseket, ami azt jelenti, hogy több mint 2000 éve ismert gyógygombáról van szó.

A világ első ismert, gyógynövényekről és azok gyógyhatásairól szóló könyvét a Keleti Han-dinasztia idején (25-220 körül) Shen Nung Ben Cao Jing állította össze. A könyv a gyógynövények mellett számos gomba előnyös hatását is leírja, melyek között szó esik a Ganoderma lucidumról is (itt „ling chih” néven írták le). A pecsétviaszgombát a szerző már ebben a kötetben is kiemelkedő terápiás tulajdonságai miatt méltatja, melyek közé a vitalitásnövelő, szívműködést erősítő, memóriajavító és öregedést gátló hatásokat jegyezte fel.

A kínai kultúrában a halhatatlanság eszközeként tartották számon, és kiemelkedő tulajdonságai miatt sokáig kizárólag a császárok privilégiuma volt a gomba felhasználása.

A Ganoderma lucidum megjelent a művészetekben is: festményeken, faragásokban, bútorokon és még női kiegészítőként is fellelhető. 1400-ból származik az első művészeti alkotás ehhez a gombához kapcsolódóan, amelynek ábrázolása vallási hátterű, egészen konkrétan a taoizmushoz társítható.

Mit tartalmaz a pecsétviaszgomba?

A poliszacharidok, a peptidoglikánok és a triterpének alkotják a pecsétviaszgomba három fő aktív összetevőjét. Tulajdonképpen a több mint 50 aktív poliszacharid és a több mint 150 triterpenoid-vegyület felelősek a gomba kiemelkedő gyógyhatásaiért. Utóbbinak köszönheti a jellegzetesen keserű ízét, és a vérzsír-csökkentő hatását.

Mint a legtöbb gomba, a pecsétviaszgomba is döntő hányadában vizet tartalmaz, emellett 1,8% hamu, 26-28% szénhidrát, 3-5% nyerszsír, 59% nyersrost és 7-8% nyersfehérje található benne. A Ganoderma lucidum legfontosabb ásványi összetevői a foszfor, a kén, a kálium, a kalciumot és a magnézium. Kisebb mennyiségben tartalmaz vasat, nátriumot, cinket, mangánt. Vitaminok közül az A, C, E, D és a B-komplex emelhető ki.

A gomba germánium tartalmának külön figyelmet szenteltek a kutatók, akik megfigyelték, hogy a vadon gyűjtött példányok germánium tartalma jóval magasabb koncentrációjú (489 μg/g). Ez az ásvány számos más növényi alapú élelmiszerben, például ginzengben, aloe-ben és fokhagymában is megtalálható. A germánium jelentőségét az adja, hogy alacsony dózisban immunerősítő, tumorellenes, antioxidáns és antimutagén aktivitással rendelkezik, és akár másfélszeresére növelheti a vér oxigénfelvevő képességét, javíthatja az emésztést, megelőzheti a szövetek elhalását. Dr. Kazuhiko Asai kutatásai szerint a pecsétviaszgomba 800-2000 milliomodrészben tartalmaz germániumot, ami négy-hatszor annyi, mint amennyi az ázsiai ginzengben található.

A Ganoderma lucidumból izolált egyéb vegyületek közé tartoznak:

  • enzimek, pl. a metalloproteáz, amely szabályozza a véralvadási időt,
  • az ergoszterol, a D2-vitamin provitaminja, amely a gombát érő UV-fény hatására alakul át
  • nukleotidok (adenozin és guanozin)

A Ganoderma jótékony egészségügyi hatásairól

A pecsétviaszgomba ősi gyógyászati felhasználása és a tapasztalatokon alapuló előnyös hatásainak ismerete mellett az utóbbi évtizedekben a kutatások középpontjába is került. Számos kutató számolt be gyógyhatásáról, alkalmazhatóságáról. A pozitív tulajdonságai közül a kutatók az immunerősítő, vérnyomáscsökkentő hatását emelik ki, továbbá ajánlják vesegyulladás, asztma, gyomorbántalmak ellen is. A legújabb kutatások szerint szerepe lehet a rákos, és AIDS-es betegségek kezelésében is.

Általános immunerősítő hatás

A Ganoderma nagyon hasznosnak bizonyul az immunrendszer működésének elősegítésében, hiszen nemcsak serkenti, hanem szabályozza is annak működését. A pecsétviaszgomba ezen hatása arra vezethető vissza, hogy képes szabályozni az anyagcsere egyensúlyát, és elősegíti a szervezetben a nukleinsav szintézisét. A benne található poliszacharidok növelik az interferon szintjét a szervezetben a fehérvérsejtek felszabadulásának elősegítésével. Ezek a fehérvérsejtek hozzájárulnak ahhoz, hogy a szervezet képes legyen sikeresen felvenni a harcot a különféle betegségek ellen. Hatékonynak bizonyult az influenza vírussal, a kandidázissal és a herpes simplex vírussal (HSV) szemben is.

A gomba további előnye, hogy daganatos betegek gyógykezelése (pl. sugárterápia, kemoterápia) mellett alkalmazva csökkenteni képes a daganatterápia okozta mellékhatásokat. Így a betegek felépülésére és közérzetére egyaránt jó hatást gyakorol.

Daganatellenes hatás

A pecsétviaszgmba összetevői által serkenti a szervezet interleukin-2 termelését, amely segít a különböző rákbetegségek elleni küzdelemben. A gombában megtalálható ganoderinsav segít a májrák elleni küzdelemben. Egy kísérletben 34, előrehaladott stádiumú daganatos beteg kapott ganodermát naponta háromszor 12 hétig. Az eredmények szignifikáns növekedést mutattak a T-sejtekben, melyek hozzájárulnak a daganat leküzdéséhez.

A pecsétviaszgombában található triterpének a vizsgálatok során magas citotoxikus aktivitást mutattak számos tumor sejtvonalánál. Ez azt jelenti, hogy a gomba e vegyületeinek köszönhetően képes gátolni a rákos sejtek gyors növekedését és szaporodását, így az áttétek kialakulását is csökkentheti. A nem hormonfüggő prosztatarák és az emlőrák eseteiben rendkívül hatékonynak bizonyult az alkalmazása. A gombában található poliszacharidok képesek a szervezet a természetes ölősejtjeinek (NK sejtek) aktivitását, valamint a citokineket növelni – ennek a hatásnak köszönhető például a vizsgált tüdőrákos esetekben bekövetkezett javulás. Tüdőrákos betegeken végzett vizsgálataik szerint a pecsétviaszgombából nyert poliszacharidok hatására a betegséggel járó tünetek (pl. láz, köhögési rohamok, gyengeségérzet, verejtékezés, álmatlanság) mintegy 43,8-84,4%-os mértékben csökkentek, emellett erősödött a betegek immunrendszere.

Húgyúti fertőzések elleni küzdelem

A Ganoderma szintén segíti a húgyúti fertőzések enyhítését. Egy vizsgálatban 88 húgyúti fertőzésben szenvedő beteg kapott ganodermát 2 hétig. A kutatók azt találták, hogy a gomba szignifikánsan hatásosabb volt a placebóhoz képest a húgyúti fertőzések tüneteinek enyhítése tekintetében.

Szív- és érrendszeri hatások

A kutatók megállapították, hogy a pecsétviaszgomba fogyasztása javítja a vérkeringést és fokozza a szívizom oxigénfelvételét. A hatásért felelős anyagként a triterpén struktúrával rendelkező ganodermasavat és származékait jelölték meg, amelyek vérnyomás- és koleszterinszint csökkentő hatását farmakológiai vizsgálatok is igazolták.

A pecsétviaszgomba további gyakori felhasználási területei:

  • Pattanásos bőrproblémák
  • Allergia
  • Ízületi gyulladás
  • Candida
  • Megfázás
  • Herpesz
  • Hajhullás
  • Lyme-kór
  • Colitis ulcerosa
  • Méhmióma
  • Vitiligo

A VitaMed Ganoderma étrend-kiegészítő kapszula a ganoderma gyógygomba kivonatát tartalmazza, magas hatóanyagtartalommal, prémium minőségben. 

Add le itt megrendelésedet!

Ganoderma étrend-kiegészítő kapszula 60X

1 461 Ft

Ganoderma gomba-kivonat felhasználásával készült étrend-kiegészítő zselatin kapszulában. 

60 db nettó tömeg: 21,2 g

Összetevők:

Ganoderma (Ganoderma Lucidum) gomba-kivonat por 30% poliszacharid, zselatin (kapszula), mikrokristályos cellulóz, magnézium-sztearát

A gyógygombáról bővebben ITT olvashatsz.

Leírás

A Ganoderma lucidum (magyarul: pecsétviasz gomba, Kínában Lingzhi, Japánban Reishi) gombát az ázsiai népek több, mint 4000 éve sikeresen alkalmazzák az orvoslás terén. Kínában a “gyógynövények királya” -ként emlegetik. A Ganoderma lucidumban lévő aktív immunmoduláns poliszacharidok és több mint 130 triterpenoid vegyületek felelősek a gyógygomba immunerősítő, gyulladáscsökkentő, antiallergiás, nyugtató, vérnyomáscsökkentő és daganatellenes hatásáért. Gyakori felhasználási területei között megtalálható: az allergia, ízületi gyulladás, asztma, candida, megfázás, herpesz, hajhullás, Lyme-kór, Colitis ulcerosa, méhmióma, pattanásos bőrproblémák, vitiligo, hugyúti fertőzés, szív és érrendszeri problémák.  A VitaMed Ganoderma étrend-kiegészítő kapszula a ganoderma gyógygomba kivonatát tartalmazza, magas hatóanyagtartalommal, prémium minőségben. 

Hatóanyag: Ganoderma (Ganoderma Lucidum) gomba-kivonat port 30% poliszacharid

Hatóanyag egy kapszulában: 230 mg

Hatóanyag a napi adagban (3 kapszula): 690 mg

Felhasználási javaslat: természetes étrend-kiegészítőként naponta 3×1 kapszula bőséges folyadékkal lenyelve. Ajánlatos naponta legalább 1-2 liter folyadék fogyasztása.

Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Kisgyermekektől elzárva tartandó. Szedése gyermekeknek nem ajánlott.

Ganoderma gyógygomba – a témában bővebben ITT olvashatsz.

Immunerősítő, gyulladáscsökkentő, ami mindig jól jön? Nyugtató, vérnyomáscsökkentő, koleszterincsökkentő? Asztma, hugyúti fertőzések? Szív és érrendszeri problémák?  – VitaMed Ganoderma étrend-kiegészítő kapszula!

Minőségét megőrzi: a csomagolás oldalán jelzett időpontig. (nap/hónap/év)

Tárolás: száraz, hűvös helyen.

Gyártja és forgalmazza:
NutriMed Étrendkiegészítő Zrt.
4026 Debrecen, Simonffy u. 4-6. 1. em. 123.

Gyártás helye: Magyarország

OGYÉI sz.: 20241/2018

Figyelmeztetés: Ez a termék étrend-kiegészítő (VitaMed Ganoderma étrend-kiegészítő kapszula), gyógyító hatással nem rendelkezik. Ne használja a készítményeket terhesség és szoptatás ideje alatt. Használat előtt kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Hosszú ideig tartó használatra nem javallott. A leírás kizárólag tájékoztatási célra szolgál, nem alkalmas betegségek diagnosztizálására, gyógyítására, megelőzésére és nem helyettesíti az orvosi szolgáltatásokat! A leírásban szereplő megállapítások nem vonatkoztathatók a NutriMed Étrendkiegészítő Kft. termékeire. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl! Gyermekektől elzárva tartandó! A VitaMed márkanév nem értelmezhető egészségre vonatkozó állításként, az csupán a termék azonosítására szolgál. A bemutatott hatások bekövetkezése nem garantált, illetve egyénenként eltérő lehet.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ganoderma étrend-kiegészítő kapszula 60X” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Forrás:

  1. Russel, M., Paterson, M. (2006): Ganoderma – A therapeutic fungal biofactory. Phytochemistry 67 (2006) 1985–2001 p.
  2. Wu, G., S., Guo, J., J., Bao, J., L., Li, X., W., Chen, X., P., Lu, J., J., Wang, Y., T. (2013): Anti-cancer properties of triterpenoids isolated from Ganoderma lucidum – a review. Expert Opin Investig Drugs. 2013 Aug;22(8):981-92. doi: 10.1517/13543784.2013.805202. Epub 2013 Jun 24
  3. Chi H.J. Kao, Amalini C. Jesuthasan, Karen S. Bishop, Marcus P. Glucina, Lynnette R. Ferguson (2013):  Anti-cancer activities of Ganoderma lucidum: active ingredients and pathways. Functional Foods in Health and Disease 2013; 3(2):48-65
  4. Gill, B., S., Kumar, N., Kumar, S. (2017): Ganoderma lucidum targeting lung cancer signaling: A review. Tumor Biology, June 2017: 1–10. p.
  1. A pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum). Összeáll. Dr. Szabó László Gy., Dr. Babulka Péter, Fődi Attila. [2., jav., illusztrált kiad.]. Budapest : DXN Europe Kft., 2012. 36 p. ISBN 978-963-08-3137-6
  2. Noguchi M, Kakuma T, Tomiyasu K, Yamada A, Itoh K, Konishi F, Kumamoto S, Shimizu K, Kondo R, Matsuoka K. “Randomized clinical trial of an ethanol extract of Ganoderma lucidum in men with lower urinary tract symptoms.” Asian Journal of Andrology 2008 10(5):777-85.
  3. American Cancer Society (ACS). ACS Guide to Complementary and Alternative Cancer Methods. Atlanta, GA: American Cancer Society, 2001.

Maszlavér, P. (2008). A pecsétviasz gomba, Ganoderma lucidum (Curt.: Fr.) Karst hazai termeszthetőségének lehetőségei (Doctoral dissertation, Budapesti Corvinus Egyetem).

Figyelmeztetés: A leírás kizárólag tájékoztatási célra szolgál, nem alkalmas betegségek diagnosztizálására, gyógyítására, megelőzésére és nem helyettesíti az orvosi szolgáltatásokat! A leírásban szereplő megállapítások nem vonatkoztathatóak a honlapon található termékekre. A cikkek által bemutatott hatások bekövetkezése nem garantált, illetve egyénenként eltérő lehet.

Go to Top