Cordyceps2020-07-04T11:10:36+00:00

Cordyceps

Cordyceps

A kínai hernyógomba (Cordyceps sinensis) a tömlősgombák családjába (ascomycetes) tartozik. A mintegy 400 tagot számláló Cordyceps nemzetség gyógyászati szempontból kiemelt jelentőségű tagja, amely Kína és Tibet 3000 m tengerszint feletti régióinak párás területein őshonos. Rendkívül keresett gombafajta egyrészt remek íze, másrészt energetizáló, vitalizáló, immunerősítő tulajdonságai miatt.

A cordyceps története egészen a 15. századig nyúlik vissza, ugyanis ebből az időből származik az első írásos feljegyzés, amelyet Tibetben vetettek papírra. Ebben az írásban afrodiziákumként említették, később azonban számos további előnyös tulajdonságára derült fény, melyek közül jó néhányat tudományos vizsgálatok is alátámasztottak.

Különleges módon nő, rendkívül értékes

A kínai hernyógomba botanikai elnevezése a latin eredetű cord, vagyis zsinór, ceps, vagyis fej, valamint a sinesis, vagyis kínai szavak összetételéből származik, utalva egyúttal egyedi megjelenési formájára és őshazájára.

A cordyceps egyfajta parazitagomba (endoparazita), amelynek különlegessége, hogy az elhullott vagy élő rovarfélékben (leginkább éjjeli lepkékben) telepszik meg – innen a hernyógomba elnevezés. A gomba kifejlődéséhez először az őszi-téli időszakban a kezdetleges fejlődési fázisban lévő rovar (pl. báb, imágó) testét beborítják a gomba spórái, amelyek az enzimeknek köszönhetően lassan áttörnek a rovart védő kitinrétegen. Ezt követően a spórákból fejlődő gombafonalak fokozatosan kitöltik a gazdatest belsejét, csupán a külső réteget hagyják meg. Ebből nő ki a cordyceps termőteste, amely jellemzően barnás, narancssárgás árnyalatú, hosszúkás, ujjra emlékeztető alakú, 4-11 cm közötti gombát képez. A teljes fejlődés rendszerint 5-6 évig is eltart. Kínában ennek a nem mindennapi fejlődési folyamatnak köszönhetően csak így emlegetik a cordyceps-et: télen rovar, nyáron fű.

A termesztett cordyceps természetesen nem ebben a formában fejlődik, tehát attól nem kell félnünk, hogy ennek a folyamatnak az eredménye a gomba, amit elfogyasztunk.

A hernyógomba a keleti országokban a legkeresettebb gyógygomba. Értéke kimagasló, még a hazánkban is jól ismert szarvasgomba árát is jócskán meghaladja. Használata emiatt státusszimbólummá vált a távol-keleti területeken.

A cordyceps legfontosabb összetevői

A kínai hernyógomba közel 60%-os lipidtartalmával kiemelkedik a többi gombafaj közül. Legfőképpen telítetlen zsírokból (linolsavból, olajsavból) áll, és a 40%-ot is meghaladja a telített zsír tartalma (palmitinsav). A cordyceps emellett 30%-ban fehérjékből áll, és ugyancsak gazdag antioxidáns poliszacharidokban, ásványi anyagokban (pl. foszfor, magnézium, vas, kalcium), nyomelemekben, vitaminokban (pl. B1, B2, B12, E és K). Magas az antioxidáns tartalma.

Mindemellett olyan bioaktív vegyületek is megtalálhatók a cordyceps-ben, mint a galaktalomannán nevű poliszacharid, az adenozin, guanozin és uridin, különböző fitoszterolok (pl. az ergoszterol, a D2-vitamin előanyaga). Az egyik legfontosabb összetevője a rákellenes vegyületnek számító béta-glükán.

Így hat az emberi szervezetre

A hagyományos kínai orvoslásban, valamint a tibeti gyógyászatban is gyógyító hatású gombaként tekintenek rá. A kínai hernyógombát más növényekkel (pl. ginzenggel) együtt porítva, teának vagy alkoholban áztatva és tinktúrának elkészítve alkalmazzák. Elsősorban a hosszan tartó betegség után a legyengült szervezet energizálására javasolják a használatát. Egyéb hagyományos alkalmazásai: a tüdő- és a vese működésének erősítése, köhögés csillapítása, a tüdők- és a hörgők váladékának csökkentése, tuberkulózis, vérzékenység, impotencia, rendsze

rtelen menstruáció, időskori gyengeség, alsó háttáji fájdalom, éjszakai izzadás, az idegrendszer tonizálása.

Pozitív hatást tulajdonítanak a cordycepshez az alábbi területeken:

  • Segíti a szervezet védekező-mechanizmusait: immunmoduláns hatást gyakorolva a szervezetre aktiválja az úgynevezett ölősejteket (NK sejtek), illetve növeli a fertőzések ellen küzdő T-sejtek szintjét, amelyek a káros mikroorganizmusok elleni védekezésben játszanak nagy szerepet.
  • Daganatellenes hatás: ugyancsak az ölősejtek aktivitására vezethető vissza a tumorellenes hatása. Egyes daganattípusoknál (emlőrák, tüdőrák) megfigyelték, hogy lassítja vagy megállítja a tumorsejtek osztódását. Mivel az immunvédekezést is javítja, így a daganatos betegek állapotára és felépülési esélyeire is jó hatást gyakorol.
  • Fokozza a teljesítőképességet a test energiaszintjének, vitalitásának növelésével. A cordyceps fokozza a szervezet oxigénellátását, növeli a sejtek energiatermelését és javítja a vérkeringést.
  • Fokozza a szexuális teljesítőképességet.
  • Antioxidáns hatású, azaz véd a szervezetet érő káros oxidatív folyamatok ellen – így különféle betegségek kialakulási esélyeit csökkenti, és lassítja az öregedési folyamatokat.
  • Hatékonyan oldja a szorongással, stresszel járó állapotokat.
  • Csökkenti a kórosan magas vérzsírszintet: képes az összkoleszterin szintet 10-21%-kal, a trigliceridet 9-26%-kal csökkenteni, ugyanakkor a jó koleszterint (HDL-koleszterin) 27-30%-kal növelni.
  • Jó hatással van a légzőszervekre: a hörgőgörcs oldásában hatékonynak bizonyult, emellett segíti a letapadt nyák ürítését, ezáltal megkönnyíti a légzést.

A VitaMed Cordyceps étrend-kiegészítő kapszula a Cordyceps gyógygomba (kínai hernyógomba) kivonatát tartalmazza, magas hatóanyagtartalommal, prémium minőségben.

Add le itt megrendelésedet!

Cordyceps-AKCIÓ

4 193 Ft

Elfogyott

Cordyceps gomba-kivonat felhasználásával készült étrend-kiegészítő zselatin kapszulában. 

60 db nettó tömeg: 18,6 g

Összetevők:

Cordyceps (Cordyceps sinensis) gomba-kivonat por 30% poliszacharid, zselatin (kapszula), mikrokristályos cellulóz, magnézium-sztearát

Termékünk OGYÉI száma: 20239/2018

Elfogyott

Kategória:
Forrás:
  1. Yung-Chia Chen, Ying-Hui Chen, Bo-Syong Pan, Ming-Min Chang, Bu-Miin Huang (2017): Functional study of Cordyceps sinensis and cordycepin in male reproduction: A review. journal of food and drug analysis 25 (2017) 197 -205. p.
  2. Kazuki Nakamura, Kazumasa Shinozuka, Noriko Yoshikawa (2015): Anticancer and antimetastatic effects of cordycepin, an active component of Cordyceps sinensis. Journal of Pharmacological Sciences 127 (2015) 53-56. p.
  3. Pohleven, J., Korosec, T., Gregori, A. (2016): Medicinal mushrooms. Published by MycoMedica
  4. Steve Chen, M.D.,Zhaoping Li, M.D., Ph.D.,Robert Krochmal, M.D.,Marlon Abrazado, B.S., Woosong Kim, B.S., Christopher B. Cooper, M.D. (2010): Effect of Cs-4® (Cordyceps sinensis) on Exercise Performance in Healthy Older Subjects: A Double-Blind, Placebo-Controlled Trial. THE JOURNAL OF ALTERNATIVE AND COMPLEMENTARY MEDICINE, Volume 16, Number 5, 2010, pp. 585–590. p.
  5. Babulka Péter: A XXI. Század gyógyítói a gombák
  6. Dr. Zhu at the Journal of Alternative and Complementary Medicine 1998
  7. Reference 1, Chapter “Effects on blood lipid metabolism and arteriosclerosis”, pages 299 – 301

Figyelmeztetés: A leírás kizárólag tájékoztatási célra szolgál, nem alkalmas betegségek diagnosztizálására, gyógyítására, megelőzésére és nem helyettesíti az orvosi szolgáltatásokat! A leírásban szereplő megállapítások nem vonatkoztathatóak a honlapon található termékekre. A cikkek által bemutatott hatások bekövetkezése nem garantált, illetve egyénenként eltérő lehet.

Go to Top