
Rólunk
A NutriMed Zrt. alapítása során többféle korábbi tapasztalatot igyekeztünk ötvözni annak érdekében, hogy a vásárlóink számára a legkiválóbb összetételű, prémium termékeket hozhassuk létre. Egyrészt kollégáink összesen 16 év kutatói tapasztalattal rendelkeznek az élelmiszeriparban, amely kiterjed a szektor ökonómiai, technológiai, laboratóriumi analitikai területeire egyaránt. Szerettük volna ezt a tapasztalatot egy olyan tevékenységben hasznosítani, ahol ez a tapasztalat a vásárlók igényeit szolgálja ki. Ezt a tapasztalatot ötvöztük azzal a meggyőződésünkkel, amely szerint az egészség fenntartásában ez egyik legnagyobb segítségünk az a természeti környezet, amely körülvesz minket és az onnan származó régóta ismert (vagy éppen hazánkban újdonságnak számító, de más népek által régóta felhasznált) gyógynövények.
Ezen háttérrel hoztuk létre a kiemelt hatóanyag-koncentrációjú, kizárólag hatóanyag kivonatot tartalmazó VitaMed prémium étrend-kiegészítő termékcsaládot. A prémium kategóriát mind a termékek beltartalmában, mint azok csomagolásában maximálisan érvényre juttatjuk. A saját márkánk mellé pedig olyan termékeket válogattunk össze, amelyek összetételüknél, használati tulajdonságaiknál fogva jól illeszkednek filozófiánkhoz.
Kezdettől fogva kiemelt területnek tekintjük az innovációt. Személyre szabott étrend-kiegészítő fejlesztésünk mind üzleti vonalon, mind kutatási vonalon díjakat tudott nyerni, ez utóbbi területen európai és globális szinten állta meg a helyét több nemzetközi megmérettetésen.
Bízunk benne, hogy hazai tulajdonú márkaként elnyerjük vásárlóink bizalmát és egyre többen gondolnak a VitaMed.life-ra, amikor egészségük megőrzése érdekében kiváló minőségű élelmiszerekkel, étrend-kiegészítőkkel és életmód-termékekkel szeretnének gondoskodni saját és szeretteik szervezetének hosszútávú egészségéről.
Folyamatosan bővülö, több ezer termékünkkel a célunk, hogy a mindennapi egészségtámogatás és higiénia legfontosabb, minőségi termékeit egy platformon tegyük elérhetővé vásárlóink számára.
Dr. habil Polereczki Zsolt
VitaMed.life alapító