Az egyes gombafajok gyógyászati célú alkalmazása alapvetően a kínai orvoslás és a keleti kultúrák sajátja.

Magyarországon ezek a fajok csak az utóbbi években kerültek előtérbe. Sokan nem tudják, de alapvetően a gyógyító hatású gombák hazánkban sem teljesen tájidegenek, hiszen számos itthon is jól ismert és régóta fogyasztott gombafajnak vannak előnyös hatásai az emberi szervezetre.

Hazánkban körülbelül 3000-re becsülhető a fellelhető gombafajok száma, amely a fogyasztási szokásokhoz képest igen magas szám. Az éghajlati és természeti adottságoknál fogva gyakorlatilag gombanagyhatalom lehetne országunk, ennek ellenére az étkezési célú gombák népszerűsége ezzel a számmal sajnos nem arányos. Holott a gombák számos előnyös hatással bírnak, rendszeres fogyasztásuk ezért is ajánlott.

A gyógyhatású gombákról

Számos klinikai vizsgálat irányult a gombák egészségre gyakorolt hatásainak felderítésére, és ezek a kutatások több ízben is pozitív eredménnyel zárultak. Az alternatív orvoslásban éppen emiatt felívelő a gombák népszerűsége, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a gyógygombák a nekik tulajdonított hatások ellenére sem tekinthetők gyógyszernek! Minden esetben étrend-kiegészítőként kell tekintenünk rájuk, ami azt jelenti, hogy nem helyettesíthetnek semmilyen orvos által előírt terápiát, és a kiegyensúlyozott táplálkozást sem pótolják – legfeljebb mindezeket kiegészíthetik a megfelelő szakmai, orvosi felügyelet mellett.

Lássuk, melyek a hazánkban is elérhető, gyógyhatású gombafajok.

A legismertebb gyógygombák egyike a shiitake gomba (Lentinula edodes), amely Ázsiában őshonos, fokhagymaillatú és rendkívül erőteljes ízű gombatípus. Használata a keleti orvoslásban régóta jellemző, már a Ming-dinasztia idején is „életelixírként” tartották számon, leginkább általános immunerősítő, antioxidáns és antimikrobális hatásai miatt. Különlegessége például, hogy a mikrobák 85%-a ellen hatásos, de emellett gyakran alkalmazzák köszvény, aranyér, májbetegségek, fejfájás és szexuális zavarok kezelésére. A gomba friss és szárított formában is használatos.

Ugyancsak az ismert fajok közé sorolható a pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum), melynek története és használata a keleti kultúrákban 4000 évre nyúlik vissza. Előnyös egészségügyi hatásait a benne található aktív immunmoduláns poliszacharidoknak és több mint 100 további vegyületnek köszönheti. Leginkább gyulladáscsökkentő, allergiaellenes, vérnyomáscsökkentő, nyugtató és daganatellenes hatásairól ismert.

Az étrend-kiegészítők között kevésbé elterjedt gombafaj, ugyanakkor a neki tulajdonított gyógyhatásai miatt figyelemreméltó a hamvaskéreg gomba(Inonotus obliquus vagy Chaga gomba). Élőhelye Kanada, Alaszka és Szibéria, használata emiatt inkább a Balti országokra jellemző, ahol legalább 300 éve alkalmazzák. A népgyógyászatban a hamvaskéreg gombát általános erősítőszerként, daganatellenes tulajdonságai (pl. mellrák, tüdőrák, bőrrák, bélrák, gyomorrák esetén), valamint antimikrobális és antioxidáns hatásai miatt használják. Tradicionálisan tea formájában fogyasztják.

Kína és Tibet 3000 m tengerszint feletti régióinak hideg, havas és mocsaras területein őshonos a kínai hernyógomba (Cordyceps sinensis), amelyet hagyományosan a fizikai teljesítmény javítására (pl. hosszan tartó betegség utáni lábadozás során), rákellenes hatásai miatt, légzőszervi problémák enyhítésére (pl. hörgők váladékának csökkentése céljából), stresszcsökkentésre, szexuális teljesítmény fokozására használnak. Hatásai miatt fogyasztását rendszertelen menstruáció, időskori gyengeség, alsó háttáji fájdalom és éjszakai izzadás esetén is ajánlják.

mandulagomba (Agaricus blazei Murill) a hazánkban is jól ismert csiperkefélék családjába tartozik, ugyanakkor összetételében nagyban különbözik azoktól. Élőhelye Brazília és Peru. A mandulagomba gazdag létfontosságú ásványi anyagokban, főként vasban, kalciumban, foszforban, rézben, cinkben, káliumban és nátriumban, valamint fellelhető benne niacin, folsav, biotin és az összes létfontosságú aminosav. Vitaminjai közül kiemelt szerepet kapnak a B-vitaminok, a D-vitamin és az E-vitamin. Rendkívül fontos, hogy nagy mennyiségben tartalmaz rostokat és antioxidáns béta-glükánt, elsősorban ezeknek az összetevőknek köszönheti kiemelkedő immunerősítő hatását. Emellett májvédő, koleszterinszint csökkentő és vércukorszintet mérséklő hatást is tulajdonítanak neki.

Ismert, hazánkban is termő gyógygombák

bokrosgomba (Grifola frondosa vagy maitake gomba), melynek legfontosabb összetevője a 1,6 béta glükán nevű poliszacharid (egy magas cukor tartalmú komplex szénhidrát), Japánban és Észak-Amerika keleti részén fordul elő, az erdők kihalt, kemény fáinak törzsén. Nem túl ismert tény, de a maitake Magyarországon is fellelhető gombafaj, leginkább erdőkben, fák tövében, főleg a tölgyerdőkben találhatunk rá. A keleti országokban immunerősítő, rákmegelőző (leginkább mellrák elleni), koleszterinszintet és magasvérnyomást csökkentő tulajdonságai miatt tartják számon, és használják.

gyapjas tintagomba (Coprinus comatus) Magyarországon is honos gyógygomba. Rendkívül magas biológiai értéke mellett igen ízletes fajta, emiatt közkedvelt konyhai alapanyag is egyben. Fő hatása a szénhidrát háztartással függ össze, hiszen javítja a glükóz felhasználását, illetve vércukorszintet csökkentő hatással rendelkezik, ami a hasnyálmirigy inzulintermelésére gyakorolt előnyös befolyására vezethető vissza – habár ezt a tulajdonságát mindeddig csak egereken végzett kísérletben bizonyították. A távol-keleti orvoslásban az emésztésre gyakorolt előnyös hatásai miatt és az aranyér gyógyítására régóta alkalmazzák.

süngomba (Hericium erinaceus, vagy oroszlánsörény gomba, majomfej gomba) szintén megtalálható Magyarországon, sőt, jelenleg védett gyógygombaként tartják számon. Ennek a gyógygombának nem csak a kinézete különleges, hanem az íze is kitűnő, amelyet 32 féle aromaanyagának köszönhet. Hatóanyagai idegrendszert védő és helyreállító, antioxidáns, májvédő hatásúak, emellett pedig az öregedéssel járó folyamatok lassításában is szerepet játszanak.

Sajnos a természetközeli életmódtól távolodva egyre kevésbé népszerűek a gombák, holott láthatjuk, mennyi előnyös tulajdonsággal rendelkeznek. Általánosságban is elmondható, hogy a gombafogyasztást érdemes lenne újra népszerűvé tenni, hiszen a hazai gombák kitűnő étkek elhízás ellen (energiaszegények), és a bennük található teljes értékű fehérjék remek tápanyagforrásnak bizonyulnak. Emellett a különleges, kevésbé ismert fajokat is érdemes szemügyre venni a nekik tulajdonított előnyös egészségügyi hatások miatt.

Böngéssz a gyógygombáink között!

Forrás:

  • Hearst, R., Nelson , D., McCollum, G., Millar, B., C., Maeda, Y., Goldsmith, C., E., Rooney, P., Loughrey, J., A., Rao, J., R., Moore, J., E. (2008): An examination of antibacterial and antifungalproperties of constituentsof Shiitake (Lentinulaedodes) and Oyster (Pleurotusostreatus) mushrooms. ComplementaryTherapiesinClinicalPractice 15 (2009) 5–7. p.
  • XiaoshuangDai, Joy M. Stanilka, CherylA. Rowe, Elizabethe A. Esteves, CarmeloNievesJr., Samuel J. Spaiser, Mary C. Christman, BobbiLangkamp-Henken&SusanS. Percival (2015) ConsumingLentinulaedodes (Shiitake)Mushrooms Daily Improves Human Immunity: A RandomizedDietaryInterventioninHealthy Young Adults, Journal of theAmerican College of Nutrition, 34:6, 478-487, DOI: 10.1080/07315724.2014.950391
  • Pohleven, J.,Korosec, T., Gregori, A. (2016): Medicinalmushrooms. PublishedbyMycoMedica
  • Russel, M., Paterson, M. (2006): Ganoderma – A therapeuticfungalbiofactory. Phytochemistry 67 (2006) 1985–2001 p.
  • Wu, G., S., Guo, J., J., Bao, J., L., Li, X., W., Chen, X., P.,Lu, J.,J., Wang, Y., T. (2013): Anti-cancerproperties of triterpenoidsisolatedfromGanodermalucidum – a review. ExpertOpinInvestigDrugs. 2013 Aug;22(8):981-92. doi: 10.1517/13543784.2013.805202. Epub 2013 Jun 24
  • Chi H.J. Kao, Amalini C. Jesuthasan, Karen S. Bishop, Marcus P. Glucina, Lynnette R. Ferguson (2013): Anti-canceractivities of Ganodermalucidum: activeingredients and pathways. Functional Foods in Health and Disease 2013; 3(2):48-65
  • Gill, B., S.,Kumar, N., Kumar, S. (2017): Ganodermalucidumtargetinglungcancersignaling: A review. Tumor Biology, June 2017: 1–10. p.
  • Balandaykin, M., E.,Zmitrovich, I., V. (2015): ReviewonChagaMedicinalMushroom, Inonotusobliquus (HigherBasidiomycetes): Realm of MedicinalApplications and ApproachesonEstimatingitsResourcePotential. International Journal of MedicinalMushrooms, 17(2): 95–104 (2015)
  • Yung-ChiaChen, Ying-HuiChen, Bo-Syong Pan, Ming-MinChang, Bu-MiinHuang (2017): Functionalstudy of Cordycepssinensisand cordycepininmalereproduction: A review. journal of food and druganalysis 25 (2017) 197 -205. p.
  • KazukiNakamura, KazumasaShinozuka, NorikoYoshikawa (2015): Anticancer and antimetastaticeffects of cordycepin, an activecomponent of Cordycepssinensis. Journal of PharmacologicalSciences 127 (2015) 53-56. p.
  • Pohleven, J.,Korosec, T., Gregori, A. (2016): Medicinalmushrooms. PublishedbyMycoMedica
  • Steve Chen, M.D.,ZhaopingLi, M.D., Ph.D.,Robert Krochmal, M.D.,MarlonAbrazado, B.S.,Woosong Kim, B.S.,Christopher B. Cooper, M.D. (2010): Effect of Cs-4® (Cordycepssinensis) onExercise Performance inHealthyOlderSubjects: A Double-Blind, Placebo-ControlledTrial. THE JOURNAL OF ALTERNATIVE AND COMPLEMENTARY MEDICINE, Volume 16, Number 5, 2010, pp. 585–590. p.
  • Yung-ChiaChen, Ying-HuiChen, Bo-Syong Pan, Ming-MinChang, Bu-MiinHuang (2017): Functionalstudy of Cordycepssinensisand cordycepininmalereproduction: A review. journal of food and druganalysis 25 (2017) 197 -205. p.

 

Figyelmeztetés: A leírás kizárólag tájékoztatási célra szolgál, nem alkalmas betegségek diagnosztizálására, gyógyítására, megelőzésére és nem helyettesíti az orvosi szolgáltatásokat! A leírásban szereplő megállapítások nem vonatkoztathatóak a honlapon található termékekre. A cikkek által bemutatott hatások bekövetkezése nem garantált, illetve egyénenként eltérő lehet.